Oldalak

2015. május 31., vasárnap

Cégek megszűnése, megszüntetése

Amennyiben társas vállalkozásnak, azaz betéti társaságnak, közös vezetésű vállalatnak, korlátolt felelősségű társaságnak, esetleg részvénytársaságnak vagyunk tulajdonosai, és nem kívánjuk tovább folytatni a tevékenységünket, úgy a céget meg kell szüntetnünk.

Milyen lehetőségeink nyílnak erre?

  • Végelszámolás: saját elhatározásból történő megszűnés, oly módon, hogy a cég fizetőképessége az eljárás alatt is mindvégig fennáll. Ez azt jelenti, hogy minden tartozást ki tudunk fizetni.
  • Felszámolás: saját elhatározásból vagy külső fél által történő kérelemre induló eljárás, amelyben a cég fizetőképessége már nem áll fenn, vagyis a cég vagyona nem fedezi a kötelezettségeket.
  • Kényszertörlési eljárás: a cég jogutód nélküli megszűnését eredményezi, és amely a végelszámolással és felszámolási eljárással ellentétben a cég visszafordíthatatlan megszűnésére irányul

Végelszámolás

A végelszámolás esetében a cég fizetőképessége nagyon fontos szempont, illetve az is, hogy ez az eljárás végéig is fennálljon, ellenkező esetben a végelszámolás felszámolási eljárásba csaphat át.

Mi kell a végelszámoláshoz?

  • A gazdasági társaság legfőbb szervének egyöntetű határozata
  • Végelszámoló kijelölése, aki lehet a gazdasági társaság tagja, esetleg egy külső, harmadik személy vagy gazdasági társaság
  • A végelszámolás és a végelszámoló személyének bejelentése a Cégbíróság/NAV felé
  • Az adminisztrációs feladatok (záró adóbevallások, záró mérleg, záró vagyonfelosztási javaslat, adóvizsgálatok) lebonyolítása
  • A cég jogutód nélküli megszűnésének bejelentése

A végelszámolás eredménye

A cég tartozás nélkül szűnik meg, a tagok minden megkötés nélkül új gazdasági társaságot alakíthatnak, a vezető tisztségviselő is vállalhat hasonló tisztséget más társaságban.

Felszámolás

Mi kell a felszámoláshoz?

  • A felszámolás elindulhat saját elhatározásból, illetve külső fél általi bejelentésre (pl. egy szállító által)
  • A felszámolás bejelentése a Cégbírósághoz
  • A felszámolást nyilvántartásba vett felszámoló végzi, amelyet a Cégbíróság jelöl ki
  • Az adminisztrációs feladatok elvégzése (záró bevallások, zárómélreg, záróleltár elkészítése és átadása a felszámoló részére)

A felszámolás eredménye

A cég tartozással szűnik meg, ami sajnos a törvény erejénél fogva eltiltást jelenthet a későbbi ügyvezetéstől, illetve korlátlan felelősségi vagy többségi tulajdonosok sem lehetünk a későbbiekben évig.

Kényszertörlés

Mi kell a kényszertörléshez?

A cégbíróság kényszertörlési eljárás megindítását rendeli el amennyiben:
  • A céget megszűntnek nyilvánítja
  • A cég a végelszámolást három éven belül nem fejezte be és törlése iránt kérelmet nem terjesztett elő
  • A cég a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre
  • A cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, és végelszámolási eljárás lefolytatásának nincs helye

A kényszertörlés eredménye

A cég ugyan megszűnik, de akár a felszámolásnál említett eltiltás is lehet az eredménye.

Egyéb lehetőségek a cégtől való „megszabadulásra”

Könnyen elképzelhető, hogy egy cég azért mert nekünk nem ér semmit, másoknak még értéket jelenthet. 

Miért?
  • Mert a tartozásokat át lehet ütemezni, egyezséget lehet kérni
  • A NAV és egyéb adótartozásokra méltányosságot, részletet lehet kérni
  • A társaság olyan vagyonnal rendelkezik, ami más számára értékes, azt hasznosítani tudja, így a gazdasági értéke a könyv szerinti értékénél magasabb
  • Néha egyszerűbb céget venni, mint új céget alapítani. A már meglévő múltnak, megkötött szerződéseknek, arculatnak, weboldalnak stb. jelentős értéke lehet
Minden esetben érdemes tájékozódni a cég eladásának lehetőségéről, mivel ez egyszerű, gyors, és hatékony megoldást jelenthet a fent említett eljárásokkal szemben.
Fontos azonban szem előtt tartani, hogy ilyen esetben is érdemes a céget megfelelően átvilágítani a felelősség határainak egyértelmű meghatározására, illetve a későbbi következmények elkerülésére.
A másik oldalról a törvény szankcionálja a rosszhiszemű eladást, amikor valaki szándékosan, nem megfelelően dokumentálva, tartozások alóli mentesülés céljából stb. adja el a cégét. Az eladás ebben az esetben később is felvetheti a tagok, vezető tisztségviselő felelősségét.
Már csak ezért is érdemes a céget megbízható vevőnek, megfelelő átvilágítás után, minden adminisztratív kötelezettségnek eleget téve átadni.
További információ a www.whisperingtree.hu weboldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése